Miskolci Gráciák Egyesülete

Akik napfényt hoznak mások életébe,
maguk sem bújhatnak el a sugarak elől. (J.M.Barrie)

Híreink

Tehetséggondozó pályázat 2018-2019 tanév sajtótájékoztató 2018-06-01

A Miskolci Gráciák Egyesület ismét tehetséggondozó pályázatot hirdet, a 2018/19-es tanévben is pályázhatnak náluk támogatásra szociálisan rászoruló, tanulni vágyó, tehetséges fiatalok. A Miskolci Gráciák Egyesület 2015 tavaszán indította el tehetséggondozó tevékenységét. Ennek keretében szociálisan rászoruló, tanulni vágyó, tehetséges fiatalok számára nyújtanak pénzbeli támogatást, adomány formájában.

Részletes, összefoglaló tájékoztatás a Miskolci Gráciák Egyesület tehetséggondozó adomány pályázatáról 2018-2019-es tanévre. 2018-05-23

A Miskolci Gráciák Egyesület tehetséggondozó tevékenységet indított 2015 tavaszán. Ennek keretében szociálisan rászoruló, tanulni vágyó, tehetséges fiatalok számára, adomány formájában nyújt pénzbeli támogatást. Jelenleg az adott tanévhez kötődő pályázatot negyedik alkalommal hirdeti meg.

Mága Zoltán jótékonysági Koncertsorozat Miskolc 2018-04-16

Szegény sorsú gyermekek támogatásáért hegedült Miskolcon Mága Zoltán. Tehetséges, szegény sorsú rászoruló gyermekek megsegítéséért adott jótékonysági koncertet Mága Zoltán Miskolcon a 100 templomi koncertsorozata folytatásaként.

Mága Zoltán koncert 2018 2018-03-20

Mága Zoltán 100 Templomi Koncert címmel az év legnagyobb koncertsorozatára indul Mága Zoltán. A koncert egyik állomása Miskolc lesz. A részletekről cikkünkben értesülhet.

Betlehemi láng 2017 2017-12-25

A Miskolci Gráciák immár kiencedik alkalommal csatlakoztak ahhoz az európai és hazai hagyományhoz, hogy ünnepélyes keretek között fogadják a „Betlehemi Lángot”.

Megérkezett Miskolcra a betlehemi láng 2017-12-20

Immár tizedik alkalommal köszöntötték december 17-én a betlehemi lángot a miskolci minorita templomban. A láng az észak-magyarországi cserkészcsapat tagjainak segítségével jutott el Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe.

Szeretet sütigyár 2017-12-18

A Magyar Vöröskereszt által szervezett adventi Szeretet Sütigyár rendezvényen egyesületünk is adományt gyűjtött és mézeskalácsot készített.

Meghívó "Reformáció és Nemzet" című konferenciára 2017-11-08

A Miskolci Gráciák Egyesületének nevében szeretettel meghívom a Reformáció 500. évfordulójának tiszteletére rendezett:
„Reformáció és Nemzet” c. konferenciánkra.
Időpont: 2017. november 10., 13 óra
Helyszín: Miskolc-Hejőcsaba, Bárczay Kúria – Gárdonyi Géza Művelődési Ház

Tájékoztató anyag a „Miskolci Gráciák Egyesület 2017-2018-as tanévre hirdetett „tehetséggondozó adomány” pályázatának eredményéről. 2017-09-28

A Miskolci Gráciák Egyesület tehetséggondozó tevékenysége keretében 3. alkalommal hirdetett pályázatot.

Meghívó Gyermekbántalmazás Konferenciára 2017-05-10

A Miskolci Gráciák Egyesületének és a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karának szervezésében meghívjuk Önöket Gyermekbántalmazás címmel rendezett konferenciánkra. A részleteket cikkünkben olvashatja.

Jótékonysági Bál 2017 2017-05-08

A Miskolci Gráciák Egyesülete Tavaszköszöntő Bált rendez 2017. május 27-én 19.00 órától a Miskolci Vigadó-ban.

Tehetséggondozó pályázat 2017-2018 tanév sajtótájékoztató 2017-04-28

A Miskolci Gráciák Egyesület tehetséggondozó tevékenysége keretében 3. alkalommal hírdet pályázatot. Ennek keretében szociálisan rászoruló, tanulni vágyó, tehetséges 4+3 fiatal számára, adomány formájában nyújt pénzbeli támogatást. Az összeget a sikerrel pályázóknak 2017/18-as tanév 10 hónapjában folyósítja bankszámlára történő utalással.

Miskolci Gráciák Egyesület tehetséggondozó adomány pályázat 2017-04-21

A Miskolci Gráciák Egyesület tehetséggondozó tevékenységet indított 2015 tavaszán. Ennek keretében szociálisan rászoruló, tanulni vágyó, tehetséges fiatalok számára, adomány formájában nyújt pénzbeli támogatást.. A jelenlegi hirdetés a 3. támogatási évet teszi közzé.

Béres Attila színházigazgató a Polgári Szalonban 2017-02-25

A Miskolci Gráciák a szokásos Polgári Szalon rendezvényével próbálja feleleveníteni a régi hagyományokat.

Megérkezett Miskolcra a betlehemi láng 2016-12-20


A Miskolci Gráciák szervezésében a Minorita-templomban fogadták vasárnap délután a betlehemi lángot, ahol szent mise keretében vehették át a Betlehemi Jászol pályázat győztesei a díjakat. A mise után három órától a Hősök terén volt lángosztás.

Betlehemi Jászol pályázat győztesei 2016. 2016-12-12

Lezajlott a 2016-os Betlehemi Jászol készítő pályázat zsűrizése.
Az eredményekről cikkünkből értesülhet

Meghívó Betlehemi láng fogadására 2016-12-08


A Miskolci Gráciák Egyesület nevében szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját, Advent negyedik vasárnapján a Betlehemi Láng fogadására.

2016-os Betlehem készítő pályázat információ 2016-12-07

A Miskolci Gráciák Egyesület 2016-ban is meghirdette a Betlehem készítő pályázatát. A pályamunkákkal kapcsolatos információkat cikkünkben ismerhetik meg.

A Miskolci Gráciák mikulási ajándéka 2016-12-05

A Miskolci Gráciák mikulási ajándéka ma Körömre került, melyet tartós élelmiszerrel töltöttek meg.

Pályázati kiírás Betlehemi Jászol elkészítésére 2016-11-16

A Miskolci Gráciák Egyesülete immár negyedik alkalommal hirdet pályázatot Betlehemi Jászol készítésére!

A részleteket cikkünkben ismerheti meg.

Tehetséggondozó pályázat oklevél átadás és szerződés aláírás 2016-11-08

Értesítjük a az ösztöndíj jellegű tehetséggondozó adomány pályázat I. II. kategória és Mága díj nyerteseit, hogy 2016. november 11-én 14.30h-kor Miskolcon a Művészetek Háza első emeleti kávézójában történik az oklevelek átadása és a szerződések aláírása. Kérjük hozzák magukkal az időközben postán elküldött szerződéseket. Mindenkit szeretettel várunk.

Tehetséggondozó pályázat eredmények 2016-2017 tanévre 2016-10-30

Kedves Pályázók! Lezárult a A Miskolci Gráciák Egyesület ösztöndíj jellegű tehetséggondozó adomány pályázata. Cikkünkben megtekinthetik a nyertes pályázók névsorát!

Tehetséggondozó pályázat elbírálás információ 2016-10-27

Kedves Pályázók!

A tehetséggondozó pályázat értékelése a nagyszámú jelentkezők miatt elhúzódott.

Eredmény hirdetés október 30-án lesz.

Miskolci Gráciák

Tehetséggondozó pályázat 2016-2017 tanév pótjelentkezés 2016-09-06

A Miskolci Gráciák Egyesület tehetséggondozó tevékenységet indít. Ennek keretében szociálisan rászoruló, tanulni vágyó, tehetséges 7 fiatal számára, adomány formájában nyújt pénzbeli támogatást.

Pályázat 2016 2016-06-23

PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ EGYSZERI TEHETSÉGGONDOZÓ ösztöndíj jellegű ADOMÁNY IGÉNYLÉSÉHEZ 2016 évben.

Miskolci Gráciák 10 éves Jubileum 2016-04-18

Kedves Látogató!
Egyesületünket tíz éves Jubileuma alkalmából összeállított videofelvétellel ismerhetik meg.

Miskolci Gráciák: egészségnap után 2016-04-14

A Miskolci Gráciák egyesülete ebben az évben kiemelt célként kezeli az egészségügy helyzetét, ezért ennek kapcsán több rendezvényt is szervezünk – mondta az Észak-Magyarországnak dr. Szentesiné dr. Sallai Zsuzsanna a Miskolci Gráciák részéről.

Egészségnap Felsővadászon a Miskolci Gráciák szervezésében 2016-04-07

2016. április 7-én csütörtökön a Miskolci Gráciák Egyesülete szervezésében Egészségnapot tartottak Felsővadász településen.

Félmillió a Gráciáktól újabb hat gyerek tanulmányára 2016-04-03

A Miskolci Vigadó Étterem adott otthont a nyolcadik éve megrendezett hagyományos Tavaszköszöntő jótékonysági bálnak. A Gráciák ezúttal tehetséges gyerekek tanulását segítik a befolyt összeggel.

Meghívó: Tavaszköszöntő bál 2016-03-22


Tisztelettel és szeretettel meghívjuk
2016. április 2-án (szombaton) 19 órai kezdettel a Miskolci Gráciák Egyesülete által hagyományosan megrendezésre kerülő 8. Tavaszköszöntő Jótékonysági Bálunkra, melynek a Miskolci Vigadó ad otthont.

Az első 1000 nap – A gyermek egészséges jövője az édesanya kezében 2016-03-18

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet által Családbarát Ország 2015 címmel kiírt pályázati felhíváson a Miskolci Gráciák Egyesületének Nő az egészség értéke című pályázata egymillió forint összegű, vissza nem térítendő támogatásban részesült.

Betlehemi Láng Derenken 2016-01-25

Derenk magyar lakosságát az 1700-as évek elején a nagy pestis járvány teljesen elnéptelenítette, ezért a Szádvári uradalom akkori földesura gróf Eszterházy, szepességi górál jobbágyokkat telepített Derenkre. "A derenki fatemplomot még 1722-t megelõzõen építették, Szent Simon és Júda tiszteletére. E védőszentek tiszteletét pedig a podhalei gorálok hozták magukkal. A derenki fatemplom építése a gorál telepesek bejövetele (1717) és a szádvári udvarbíró 1722. évi jelentése (amikor a templom már áll) közötti évekre tehető. 1727-ben készült az "ANNA" harang.

Betlehemi Láng fogadása-átadása ünnepség a Minorita templomban 2015-12-20

December 20-án volt a hagyományos Betlehemi Láng fogadása-átadása ünnepség a Minorita templomban. Külön öröm, hogy az augusztusi tűz következtében megsérült templomot sikerült megtisztítani, így a hagyományoknak megfelelően itt tarthattuk az ünnepséget, immár hetedik alkalommal.

Meghívó Betlehemi Láng fogadására 2015-12-09

A Miskolci Gráciák Egyesülete nevében szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját, Advent negyedik vasárnapján a Betlehemi Láng fogadására.

A büntetőre kíváncsibb 2015-11-09

A netet azért böngészte, hogy magáról a városról többet tudjon meg.
Sallai Zsófia egyike a Miskolci Egyetem azon hallgatóinak, akiknek tanulmányait e tanévben a Miskolci Gráciák egy éven át havi 30 ezer forinttal segíti.

Kárpátaljai adomány 2015-11-09

A Miskolci Gráciák Kárpátalján adományoztak. A rászorulók részére tüzelőt juttatott el egyesületünk. Seres János lelkipásztor köszönőlevelét cikkünkben olvashatják.

Nyolc fiatalt támogat a Miskolci Gráciák ösztöndíjprogramja 2015-10-03

Hat fiatallal kötöttek megállapodást a Miskolci Gráciák, hogy tíz hónapon át ösztöndíjat utalnak számukra. Annyian jelentkeztek, hogy nem tudtak mindenkin segíteni. A tervezett létszámon felül így is két további pályázó egyszeri támogatást kaphat.

Gyászhír 2015-09-25

Sajnálattal értesült Egyesületünk, hogy Tagtársunk Gál Sándorné Halász Anna (Gál Halász Anna írónő) elhunyt.

Őszinte részvéttel búcsúzunk Tőle!

A Miskolci Gráciák

Eredményhirdetés 2015-2016 évi tehetséggondozó pályázat 2015-09-23

Kedves Pályázók!

A Miskolci Gráciák Egyesület 2015/2016 évre indított tehetséggondozó pályázati anyagok feldolgozása lezárult. A nyerteseknek szívből gratulálunk, akiknek a névsorát jelen cikkünkben olvashatják!

Kedves Pályázók! 2015-08-26

Az egyszeri tehetséggondozó ösztöndíj jellegű adomány pályázatra beérkezett anyagok feldolgozása megkezdődött. A pályázatok nagy száma miatt a kiértékelést követő végső döntés szeptember hónap második felében lesz. A pályázat eredményét honlapunkon közöljük, ezt követően minden pályázót írásban értesítünk.

Tehetséggondozó programot hirdetett meg a Miskolci Gráciák Egyesület 2015-05-30


A Miskolcon és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élő szociálisan rászoruló fiatalokat szeretnék támogatni. Az ösztöndíjat 10 hónapon keresztül kapják majd a városban élő középiskolások és az egyetemisták.

PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ EGYSZERI TEHETSÉGGONDOZÓ ösztöndíj jellegű ADOMÁNY IGÉNYLÉSÉHEZ 2015-05-29

A Miskolci Gráciák Egyesület (3525 Miskolc, Mátyás király u. 13. IV/2.) tehetséggondozó ösztöndíj jellegű adomány programot hirdet, amelynek célja Miskolcon, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élő és tanuló, szociálisan rászoruló, tehetséges fiatalok tanulmányainak támogatása.

Dr.Velkey György a Polgári Páholy vendége volt 2015-02-27



A Miskolci Gráciák Egyesület Polgári Páholy rendezvényén 2015. febr. 27-én a vendég a miskolci születésű dr. Velkey György a Kórházszövetség elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, gyermekgyógyász, gyermekaneszteziológus, eü.-i menedzser, egészségpolitikus volt.

Idén is megérkezett a betlehemi láng 2014-12-21

A Miskolci Gráciák Egyesület tagjai hagyományt teremtettek már városunkban a betlehemi láng átadásával, amelyet minden évben advent negyedik vasárnapjára időzítenek.

Az utolsó adventi hétvége 2014-12-20

Advent utolsó hétvégéjére az ünnepi programok jellemzők: meggyújtják az utolsó gyertyát a város adventi koszorúján, ahonnan a betlehemi lángot is haza lehet vinni, de lesz „csodavárás” és ünnepi bábszínházi előadás.

Fellobban a betlehemi láng a Hősök terén 2014-12-16

Hatodik alkalommal rendezi meg a betlehemi lángot fogadó ünnepséget a Miskolci Gráciák Egyesület. Advent negyedik vasárnapján, a Hősök terén nemcsak a Születés templomából érkezik meg a láng, Betlehemet is állítanak.

Jászolpályázat – karácsony üzenetét hordozzák a „kis műremekek” 2014-12-13

Csak természetes anyagokat használhattak az alkotók a betlehemi jászolpályázatra készült kompozíciókhoz. Jézus születéséhez kapcsolódó betlehemi jeleneteket vártak a Miskolci Gráciák a hagyományos adventi megmérettetésre. Az általános- és középiskolás alkotások zsűrizésének elsődleges szempontjai a kreativitás, a kézművesség, a hagyományőrzés és a bibliai hitelesség volt.

8 éves a Miskolci Gráciák Egyesülete 2014-11-18

Pelczné Gáll Ildikóval beszélgetett a Miskolci Napló

Miskolcon dolgozzák ki az Okos város koncepciót 2014-11-16

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. és Miskolc, hogy közösen dolgozzák ki azt az okos város koncepciót, amellyel a település a polgárainak élhetőbb, vállalkozásainak pedig kedvezőbb befektetői környezet biztosít.

A Miskolci Gráciák adománya a Kismamaháznak 2014-11-11

Ismét jótékonykodtak a Miskolci Gráciák. 100 ezer forintos adományt adtak át a Református Kismamaház lakóinak. Az összeget az egyesületi tagok felajánlásaiból és a jótékonysági bálok bevételéből gyűjtötték össze a krízishelyzetbe került rászorulóknak.

Kismamaháznak adományoztak a Gráciák 2014-11-07

Százezer forintos pénzbeli adományt adtak át pénteken a Miskolci Gráciák a Lorántffy Zsuzsanna Református Kismamaház Átmeneti Otthonának

Bállal köszöntötték a tavaszt 2014-04-27

Már hagyomány, hogy tavaszköszöntő bált rendez április elején a Miskolci Gráciák Egyesülete. A jótékonysági társasági eseménynek szombat este a népkerti Vígadó adott otthont, ahol a karitatív célok elérése mellett a zene, a tánc és az étel, ital volt a középpontban.

Egészség és kultúra nőnapon, nőknek 2014-03-08

Egy nap a nőkért címmel tartottak rendezvényt nőnap alkalmából a Gárdonyi Géza Művelődési Házban, melyen az egészség is fontos szerepet kapott.

A színházi világgal ismerkedtek a Gráciák 2014-01-31

A Miskolci Polgári Páholy elnevezésű rendezvény vendége volt pénteken késő délután Kiss Csaba, a Miskolci Nemzeti Színház direktora és felesége, Györgyi Anna színművésznő. A Miskolci Gráciák Egyesületének tagjai így a színházi világgal, a város kulturális életében jelentős szerepet betöltő intézmény hétköznapjaival ismerkedhettek meg, de a beszélgetésen szóba kerültek személyes kulisszatitkok is.

Ismét fogadták a Betlehemi Lángot Miskolcon 2013-12-22

Ötödik alkalommal fogadta Miskolcon a Betlehemi lángot a Miskolci Gráciák Egyesület december 22-én

Díjazott betlehemi jászolok 2013-12-14

Pályázatot hirdetettek még novemberben a Miskolci Gráciák „Betlehemi Jászol” készítésére, a beérkezett pályaműveket szombaton délelőtt értékelték és díjazták a Gárdonyi Géza Művelődési Házban. Természetes anyagokból készült jászolokat vártak általános és középiskolás készítőiktől a Miskolci Gráciák, melyben a hagyományos, bibliai kép jelenik meg a kis Jézusról és családjáról, esetleg kiegészülve még a betlehemi királyokkal is.

Ismét adományoztak a gráciák 2013-06-07

A hagyományosan megrendezett Tavaszköszöntő jótékonysági bál bevételét idén a Szabó Lőrinc Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolának adományozta a Miskolci Gráciák Egyesülete. Az intézmény háromszázezer forintot vehetett át pénteken.

Báloztak a gráciák 2013-04-07

Jótékonysági, tavaszköszöntő bált rendezett szombaton este a Miskolci Gráciák Egyesülete. A hagyományos eseményen a karitatív célok mellett természetesen a zene, az étel és a tánc volt a főszerepben.