Miskolci Gráciák Egyesülete

Akik napfényt hoznak mások életébe,
maguk sem bújhatnak el a sugarak elől. (J.M.Barrie)

Miskolci Gráciák: egészségnap után - 2016-04-14

A Miskolci Gráciák egyesülete ebben az évben kiemelt célként kezeli az egészségügy helyzetét, ezért ennek kapcsán több rendezvényt is szervezünk – mondta az Észak-Magyarországnak dr. Szentesiné dr. Sallai Zsuzsanna a Miskolci Gráciák részéről.

Megtudtuk azt is, hogy ennek kapcsán márciusban volt egy konferencia, amely „Az első ezer nap a kismamák és az újszülöttek életében” címmel került megrendezésre, míg a második ilyen rendezvényükön egy hátrányos helyzetű települést kerestek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

 

Felsővadászra esett a Miskolci Gráciák választása, ahová egészségnapot szerveztek nemrégiben, aminek keretén belül hasi ultrahangszűrést, állapotfelmérést, légzésfunkciós vizsgálatot és tüdőszűrő vizsgálatot végeztek a település lakosai részére, együttműködve a háziorvossal és neki átadva a szűrés eredményeit.

Dr. Szentesiné dr. Sallai Zsuzsanna elárulta, hogy idén még szeretnének további hasonló programokat szervezni a Miskolci Gráciák.

 

Forrás: ÉM-JLI