Miskolci Gráciák Egyesülete

Akik napfényt hoznak mások életébe,
maguk sem bújhatnak el a sugarak elől. (J.M.Barrie)

Félmillió a Gráciáktól újabb hat gyerek tanulmányára - 2016-04-03

A Miskolci Vigadó Étterem adott otthont a nyolcadik éve megrendezett hagyományos Tavaszköszöntő jótékonysági bálnak. A Gráciák ezúttal tehetséges gyerekek tanulását segítik a befolyt összeggel.
A Miskolci Vigadó Étterem adott otthont a nyolcadik éve megrendezett hagyományos Tavaszköszöntő jótékonysági bálnak. A Gráciák ezúttal tehetséges gyerekek tanulását segítik a befolyt összeggel.

Tavaly kezdődött el az a program, amiben tehetséges rászoruló miskolci középiskolások és egyetemisták tanulmányait finanszírozzák a Miskolci Gráciák Egyesületének tagjai.  Tavaszköszöntő báljukat is ennek jegyében szervezték meg hagyományosan a húsvét utáni első szombaton, immár nyolcadik éve.

– Most félmillió forintot gyűjtöttünk össze, amivel újabb hat gyereket szeretnénk támogatni tanulmányaikban – mondta Szitárcsik Anna titkár.

A Miskolci Gráciák Egyesület tíz éve alakult, Pelczné Gáll Ildikó elnök szerint nagyon termékeny volt ez a tíz év, hiszen nemcsak Miskolcon segítettek már, hanem Kárpátalján és Erdélyben is. 

– A most támogatott középiskolások a megyéből kerülhetnek ki, az egyetemi hallgatók pedig a Miskolci Egyetemre járnak. Sok olyan gyerek van, aki kiváló tehetséggel rendelkezik, akár művészet, akár tudomány területén, csak az anyagi háttér nem biztosított számára, hogy tanulni tudjon. Mi ebben szeretnénk segíteni azzal, hogy havonta nyújtunk nekik ösztöndíjat, negyven-ötvenezer forint értékben.

graciak_balja_160402ml_3.jpg

A rendezvényen most is, mint minden alkalommal helyi értékeket mutattak be, így az est programjaként Ducsai Ágnes helyi divattervező ruháiból állítottak össze egy kiállítást. Ezen az alkotó népi szabásvonallal, kézi hímzéssel készült ruhakollekciója, valamint kiegészítő díszek voltak láthatóak.

graciak_balja_160402ml_33.jpg

A 2016-os bál mottója is erről szólt: „Fedezzük fel a helyi értékeket!” A nyitótáncot az Avas Táncegyüttes adta. Az est díszvendégének pedig Mága Zoltán hegedűművészt hívták.

– Boldog vagyok, hogy részese lehetek a Gráciák jótékonysági estjének, hiszen nagyon nemes célt tűztek ki maguk elé. Én magam is támogatom a hátrányos helyzetben élő gyermekeket. Ebben az évben azt ígértem a közönségemnek, hogy folytatom a karitatív tevékenységeimet. A közelmúltban Erdélyben, a Felvidéken és Svádországban is adtunk koncerteket.

Mága Zoltán öt kontinens csaknem száz országában koncertezett már. Játszott már királyoknak, hercegeknek és világsztároknak. Legfelemelőbb érzésnek azonban azt tartja, ha Magyarországon jótékony célú rendezvényen szólal meg a hegedűje. 

A bálon bemutatkozott a Garai Szőlőbirtok és Pincészet is, aminek borait megkóstolhatták a vendégek.

 

Forrás: minap.hu

Fotó: Mocsári László