Miskolci Gráciák Egyesülete

Akik napfényt hoznak mások életébe,
maguk sem bújhatnak el a sugarak elől. (J.M.Barrie)

A büntetőre kíváncsibb - 2015-11-09

A netet azért böngészte, hogy magáról a városról többet tudjon meg.
Sallai Zsófia egyike a Miskolci Egyetem azon hallgatóinak, akiknek tanulmányait e tanévben a Miskolci Gráciák egy éven át havi 30 ezer forinttal segíti.

– A pályázatra a neten bukkantam, amikor azért böngésztem, hogy magáról a városról többet tudjak meg. Éltem a lehetőséggel, és sikerült – osztja meg Zsófi az előzményeket. S bár Zsófi Miskolcon született, s szeptembertől itt is él, bekecsinek vallja magát. – A családom ott él, én is onnan jártam iskolába Szerencsre. Előbb a két tannyelvű általánosba (az még nyilván a szülei döntése volt; édesapja mentőápoló, édesanyja asszisztens), majd a Bocskai István Gimnázi­umba.

– Általánosban minden tárgyat angolul tanultam, ráadásul jól is ment, így egyértelmű volt, hogy a gimiben is angolt tanulok. Nyolcadikban már megvolt a középfokúm, tizedikes koromban letettem a felsőfokút is. Érdeklődöm, nem okozott-e gondot a helyzetgyakorlatnál a kevés élettapasztalat. – Nem volt nagyon nehéz, egyszerű szituációt kaptam.

Az is segített, hogy négy éve csaknem egy hónapig kint lehettem Londonban, az iskola szervezésében, így életszerűen beszélgettem, nem pedig tankönyvízűen.

Zsófi történelemből emelt szintű érettségit tett, a pontszámai alapján felvették a Miskolci Egyetem Jogtudományi Karára. – Miskolc adott volt, a jogot pedig a keresztanyám javasolta, aki szintén jogász és szintén Miskolcon tanult.

Nála is lakom, Miskolcon, a kollégium nem nekem való, nyugodtabbak itt a körülmények. A keresztanyám két lánya és a fia még középiskolás, őket is a jogi pálya felé terelgeti az édesanyjuk.

Amúgy eddig Zsófit is követte az öccse, ő is két tannyelvűbe járt, most pedig angolos a Bocskaiban. Zsófi még nemigen tud arra választ adni, mi tetszik neki a jogi pályában, mondja, pár év múlva már biztosan tud válaszolni.

– Egyelőre a történelem tetszik benne. Jelenleg még csak polgárjogot tanulunk, a büntető még odébb lesz, arra vagyok kíváncsi.

Minthogy Zsófi pontjai az államilag támogatott képzésre nem bizonyultak elegendőnek, költségtérítésesre jár. – Az ösztöndíjat elsősorban a tandíjra használom fel és az utazásra. Most kaptam meg az első két havit, egyben. Lesz helye!

 

Forrás: www.boon.hu