Miskolci Gráciák Egyesülete

Akik napfényt hoznak mások életébe,
maguk sem bújhatnak el a sugarak elől. (J.M.Barrie)

A Miskolci Gráciák csapata Strassbourgban - 2016-10-04

2016. október 4-én hajnalban indult el a Miskolci Gráciák csapata Strasbourgba. Kissé álmosan, de annál nagyobb várakozással gondoltunk az előttük álló mintegy 1300 km-es útra.

2016. október 4-én hajnalban indult el a Miskolci Gráciák csapata Strasbourgba. Kissé álmosan, de annál nagyobb várakozással gondoltunk az előttük álló mintegy 1300 km-es útra.

A korai kelés ellenére a buszon szinte senki nem tudott aludni, előkerültek a különböző tájegységek lélekmelegítői, a nagymama korabeli receptek szerint készült istenien finom pogácsák………

A delegáció kedden a késő esti órákban érkezett meg a szállodába, ahol Pelczné dr. Gáll Ildikó, az Európai Parlament alelnöke, a Miskolci Gráciák Egyesület elnöke és munkatársai várták az akkora már fáradt csapatot.

A másnap reggeli csípős hideg szél felélénkítette a társaságot. A bőséges reggeli után indultunk a Parlamentbe, ahová alapos biztonsági átvizsgálás után jutottunk be. A Látogatások és Szemináriumok Osztályának munkatársától előadást hallgattunk a parlament szervezeti felépítéséről, működéséről, aztán alelnök asszony csatlakozott hozzánk, aki személyes „élményeiről” mesélt, lelkesen válaszolt kérdéseinkre.

A Parlament plenáris üléstermének karzatán foglaltunk helyet, innen betekinthettünk a honatyák munkájába. Fejhallgatón keresztül magyarul hallhattuk a felszólalásokat aktuálpolitikai eseményekről.

Büszkeséggel töltötte el a csapatot, az hogy alelnök asszonyt személyesen láthattuk az ülésteremben, melengette szívünket, amikor Ildikó felintegetett nekünk, magyaroknak, miskolciaknak.

A parlamentben elfogyasztott ebéd után megtekintettük az ódon hangulatú belvárost. Furcsa érzés volt a nagy, modern, csodálatos üvegpalota után a régmúltat idéző épületek látványa. Az Ill folyón hajózva maradandó élményt hagyott mindenkiben a csodálatos történelmi város, a mozgó hidak, zsilipek, a különleges építészeti stílus. Csütörtök reggel a kivételes hangulatú Colmar városába vette az irányt a miskolci busz. Ennek a városnak varázslatos hangulata van, mintha egy másik korban lennénk, olyan nyugalom van ott, mintha megállt volna az idő……

13.00 órakor indulás Miskolcra…….filmnézés, beszélgetések, nevetés, jó hangulat, kellemes társaság- jó csapat…..

A hosszú utazás ellenére sok szép látnivalóban és kellemes élményben volt részünk, hálásan köszönjük a meghívást. A Gráciák vendégkönyvébe írt néhány gondolatot Ildikó, többek között: Köszönöm, hogy hoztatok nekem egy kis „hazai ízt”.